0

Wellness és horgászat

A wellness és horgászat egy helyszínen való megjelenése régebben még nem volt annyira elterjedt, mint manapság. Mivel azonban a turisztikai szakemberek felismerték a családi programok szervezésének egyre nagyobb térnyerését, így mind többen igyekeznek olyan lehetőséggel a családok rendelkezésére állni, ahol a wellness és horgászat együttesen képezik a kikapcsolódás alapját.

Jól tudjuk, hogy míg a férfiak nagy többsége előszeretettel kémleli a vizet akár órákon át, csalizik és különféle etetőanyagokkal próbálja élete nagy fogását horogra csalni, addig ez a hölgyek számára nem feltétlenül érdekes szórakozás. Az országban számos helyen megtalálható mesterséges horgásztavak éppen erre a kiaknázatlan területre kívánják kínálatukat építeni.

Wellness és horgászat

Wellness és horgászat

Míg tavasszal és a hűvösebb időben inkább a természetjárás és a szabadban főzőcskézés szolgálhat kiegészítő elemként a horgászparadicsomokban, addig nyáron egyértelmű igény mutatkozik a fürdőzés iránt. Izsákon, vagy például Akasztón is találhatnak a víz és a napfény szerelmesei kifejezetten erre a célra kialakított medencét a horgászpark területén, melynek köszönhetően többé nem fordulhat elő, hogy míg a férfiak kedvükre lógatják botjukat a vízbe, addig a hölgyek csak arra várnak, mikor indulnak már haza.

A wellness és  horgászat ilyen módon történő összekapcsolása csupán egy lehetőség, hiszen a természet közelében számos egyéb program adódik, legyen szó akár lovaglásról, vagy túrázásról, melyek mindegyike hozzájárul ahhoz, amit a wellness minden egyes alkalommal céljául tűz ki; vagyis a testi és lelki egészség és harmónia megvalósításához.

Szavazz!
  
Iktatva: Wellness Címkék: , ,

Írj most.

Küldés
Élményfürdő 2024