0

Csúszdás élményfürdők Magyarországon

Hazánk élményfürdői közül való választáskor számos szempontot érdemes figyelembe venni. Nem mindegy, hogy családdal, baráti társasággal, vagy kedvesünkkel utazunk, mint ahogy azt is érdemes megfontolni, hogy mely régiót szeretnénk felfedezni szabadidőnkben. Tény azonban, hogy egyaránt kicsik és nagyok kedvenceinek számítanak azok az aquaparkok, ahol az élményelemekkel gazdagított medencék mellett különféle csúszdák is várják a víz és a fürdőzés szerelmeseit.

A csúszdás élményfürdők Magyarországon már szinte minden nagyobb városban megtalálhatóak, és hol kevesebb, hol több csúszda típussal állnak a vendégek rendelkezésére. A gyermekek által is igénybe vehető fajták mellett az egészen merész, vad száguldást ígérő változatok is megtalálhatóak az aquaparkokban.

Csúszdás élményfürdők Magyarországon

Csúszdás élményfürdők Magyarországon

Balatoni nyaralást tervez? Esetleg az Alföld gyógyfürdőkkel kombinált strandjait keresné fel szívesen? Debrecentől Kecskeméten és Kiskunmajsán át a Balatonfüredi Annagora Aquaparkig megtalálhatóak a csúszdás élményfürdők Magyarországon, hogy teljessé tegyék az adott terület idegenforgalmi kínálatát és szórakozási lehetőségeit. 

Jó hír, hogy a csúszdás élményfürdők Magyarországon szinte egytől-egyig elfogadják a Széchenyi Pihenőkártyát fizetésre. Legyen szó tehát akár a belépő finanszírozásáról, akár a vendéglátás alszámla használatával történő étkezésről, a plasztikkártya hasznos segítségnek bizonyul a fizetéskor- akár az egész család számára. A komplexumok által kínált wellness szolgáltatások pedig teljes körű kikapcsolódást jelentenek a testi-lelki megújulás iránt érdeklődőknek. Ne hagyja ki idén se hazánk legszebb aquaparkjait!

Szavazz!
  
Iktatva: Élményfürdő

Írj most.

Küldés
Élményfürdő 2024