Forró nyári napokon a pécsiek legtöbbje egy strandon próbálja meg átvészelni a hőséget. A pécsi élményfürdő is kitűnő választás lehet főként családok számára, de a fiatalok körében is nagyon népszerű a Hullámfürdő néven is ismert élményfürdő. Ennek egyik fő érdekessége, hogy óránként olyan hullámokat áramoltatnak a medencében, melyek azt az érzést keltik a fürdőzőben, mintha tengerben úszna.
A hullámoztatás nagyon közkedvelt, hisz sok esetben olyanok is kipróbálhatják, hogy milyen lehet a tengerben úszni, akik másképp nem biztos, hogy eljutnának valaha a tengerhez. Természetesen nem csak úszni lehet a pécsi élményfürdőben. Itt is megtalálható a szauna vagy a gőzkabin.
A pécsi élményfürdőben ezen kívül lehetőség van még különböző orvosi gyógykezelések igénybevételére is. Ezek között szerepel a nagyon jó hatású vízi torna és az orvosok által javasolt gyógymasszázsok. Ezeknek köszönhető, hogy folyamatosan nagy népszerűségnek örvend a belvárosban található fürdő.
A medencék körül található pázsit a legkisebbeknek is kikapcsolódást nyújt, hisz a fajátékok, valamint a hinta a homokozóval számukra lett kialakítva. Addig, míg a felnőttek úsznak, addig a legkisebbek is biztonságban és nyugodtan játszathatnak. A pécsi élményfürdő teljes körű kikapcsolódást nyújt a család minden tagja számára. A hozzáférhető ár, valamint a könnyű megközelíthetőség is fontos szempont, amiért egyre többen választják ezt a kikapcsolódási lehetőséget.
Hol Találhato?
Ès mennyibe kerül a jegy?